Régi módszerek a biokertben

A héten Kalotaszegen jártam, ahol a régi kertekről faggattam az idősebb helyieket. Arra voltam kíváncsi, hogy milyenek voltak a kertek, amikor még gyerekek voltak, hogyan gazdálkodtak a szüleik. Sajnos az idő behatárolja az emlékeket, hiszen a múlt század harmincas évei előtti időkre már nem emlékezhet senki, csak az írásos feljegyzések maradtak ránk.

Nagyon sok érdekes dolgot hallottam, de van néhány olyan is köztük, amelyek a biokertészkedéssel kapcsolatosak. Ebben az időben még nem használtak vegyszereket a zöldségesben, igaz, hogy a mai kártevők jó része sem létezett akkoriban, de kórokozók sem bántották a növényeket. Ami vegyszert használtak az a szőlősökben a rézgálic, vagy ahogy ott hívják, a kékkő, és az oltott mész. Persze ezeket már ismertem, régebbi útjaim során már találkoztam ezzel a kezeléssel, sőt gyerekkoromban a nagyapám szőlőjében is kékes foltokkal voltak tele a levelek, a szélén pedig ott állt egy betonból készült kád, amiben keverte a permetszert.

Kati néni kertjében a tavaszi vetésekről beszélgettünk, amikor megemlítette, hogy az uborka és a borsó magot egy éjszakára tejbe áztatta vetés előtt. Meglepődtem, nem hittem volna, hogy ilyen „up to date” az új biokertészeti módszerekben, ezért megkérdeztem, hogy honnan kapta ezt az ötletet. A válasz az volt, hogy az édesanyja tanulta gyermekkorában a nagymamájától. Nemcsak a vetésnél használnak tejet, hanem később is, amikor a kifejlett uborkák gyönyörű virágokat hoznak, de a terméskötés elmarad. Ilyenkor belocsolják hígítatlan tejjel, és egy héten belül megjelennek a terméskezdemények.

Számomra ez a történet bizonyíték arra, hogy az elődeink tudását felhasználva , kiegészítve a mai ismeretanyaggal vehetjük fel a harcot a kártevők és kórokozók ellen.